Alicia Keys

5 éves korában kezdett el tanulni zongorázni. 14 évesen már írogatta az elsõ dalait a debütáló nagylemezéhez. Igazi háború bontakozott ki a demófelvételei iránt az amerikai lemezkiadók között 16 éves korában, ekkor már a kiváló iskolai eredményei miatt megvolt az érettségije. Elõször egyébként úgy tûnt, hogy a Columbia Records szerzi meg magának a kisasszonyt, de Alicia úgy érezte, hogy nem engedik a kreativitását kibontakozni.
1998-ban egy partin mutatták be Clive Davisnek, aki annak idején még az Arista fõnöke volt. Alicia nem sokkal ezelõtt fejezte be a Professional Performance Art School-on a tanulmányait kitûnõ eredménnyel s éppen a Columbia Egyetemre készült. Davis el volt ragadtatva, kihasználta a kapcsolatait, gyorsan kivásárolta Aliciát a Columbiával kötött egyességébõl és átvette az Arista szárnyai alá.
Ez történt 1998-ban. Nem volt egy jó idõszak Davis számára: Az akkoriban 66 éves öreg rókának lassan át kellett adnia a helyét egy fiatalabbnak, az utódja a LaFace fõnöke L.A. Reid lett. Mindemellett az amerikai szakmai élet mosolygott rajta, mivel ekkoriban reanimálta a latino-rocker Carlos Santana-t és szerzõdést is kötött vele. Azóta a csúfolódások rég a torkukon akadtak a kellemetlenkedõknek. Santana napjainkig a „Supernatural” címû albumából 25 millió példányt adott el, s 2000-ben 9 Grammyt vitt haza. Davis és az Arista számára 1999 a legjobb gazdasági esztendõ lett 27 év óta.
Mi köze van ennek az egésznek Alicia Keyshez? Egész egyszerû a válasz: a 20 éves New York-i hölgynek a karrierje szorosan összekapcsolódik Clive Davis életének alakulásával, aki közben 69 éves lett, s aki a karrierje során 300 Nr. 1. sláger létrejöttében játszott kiemelkedõ szerepet. Nem beszéltem még itt arról, hogy hozzá kapcsolódnak olyan nevek, mint Janis Joplin, az Aerosmith, Santana, Billy Joel, Bruce Springsteen, a Pink Floyd, Barry Manilow, Whitney Houston, Dido és még sorolhatnám: mindegyikõjüknek õ segített felkerülni a csúcsra.
Davis sikeresen kiállta az elmúlt évek hullámvasútszerû történéseit, nem vállalta el a BMG egyik vezetõ pozícióját, hanem 2000. szeptember 15-én megalapította a J Records-szot, melyet a második családneve a „Jay” után nevezett el. A 150 millió dolláros indulási pénzüket a BMG Entertainment-tõl kapták, mely bizonyos fokig így lekötelezte a J Records-szot a BMG irányába.
Clive Davis Alicia Keysben látta a J Records jövõjét: egy mennyeien gyönyörû hang, hatalmas tehetség, kiváló személyiség és kihasználatlan spontaneitás - ez jellemzi a 20 éves sztárt.
A J Recordsnál az elmúlt jó egy évben három nagylemez látott napvilágot: mind a három a Billboard lista top 10-e között kötött ki: az O-Town az 5. helyen, Luther Vandross a 6., Alicia Keys pedig az elsõn.

"Songs In A Minor” címû albuma az elsõ héten 300 ezer példányban kelt el. Ennél többet ebben az idõben nem is lehetett volna az Egyesült Államokban eladni. "Nem tudtunk egyszerûen többet gyártani belõle. Ilyet a negyven éves karrierem alatt nem láttam még” - áradozott Clive. Mivel a raktárak kiürültek, s az utánpótlásra várni kellett, ezért Alicia a 2. héten visszacsúszott a slágerlista 2. helyére.
Ez az egész olyan hollywoodi történetnek hat, gondolhatnák egyesek. De így ebben a formában nem állja meg a helyét az egész! Ez Clive Davis-es történet és kész! Hogy lehet egy újoncot így betornászni az egyébként is telített amerikai piacra, ahol olyan sztárok nyomulnak a közönség minél szélesebb rétegeinek megnyerése érdekében, mint Britney Spears vagy Christina Aguilera? Egész egyszerûen. Clive Davis exkluzív estéket szervezett a New York-i villájában, ahová a legfontosabb médiapartnereit hívta meg. Aliciával beutazta az egész USA-t, s meglátogatta a legfontosabb rádióállomásokat.
Az MTV-nél is bemutatta Alicia elsõ dalához a "Fallin’”-hoz készült videoklippet, s miközben a résztvevõk könnye folyt még meg is fenyegette õket: "Addig innen nem megyek el, amíg nem ígéritek meg, hogy a számot magas rotációban játsszátok!” Röviddel késõbb már a limuzinjában ült, s csendes mosollyal nézett a felfedezettjére. Sikerük volt!
Alicia igazi sikerét három fellépés hozta meg valójában: ezek közül az elsõ a tavalyi Pre-Grammy-Party volt, melyet Clive Davis minden évben megszervez a „kulcsemberek” számára. Sztárunk Gladys Knight után lépett a színpadra, s õrületes ováció követte dalát. Hasonló tapsvihar fogadta a Jay Leno Showban és Oprah Winfrey-nél is. Amit közel 40 millió amerikai háztartásban láthattak az emberek, az semmiféle eddigi kategóriába nem sorolható be, ennek újat kell nyitni: egy fiatal fekete lány, aki rapkirálynõként néz ki, Beethovent játszik a zongorán és kristálytisztán kiénekli a 4 oktávot úgy, hogy közben a lélek beszél belõle. Egy klasszikus, mint a „Summertime”, melybõl érezni lehet az utca leheletét, a New York-i fülledt esték illatát, amikor jóval éjfél után a szerelmi bánat minden testrészedbõl sugárzik, hogy aztán hamarosan beleolvadjon a forró aszfaltba s elmerüljön az élet végtelen vérkeringésében.